Soha nem elégszünk meg a jelennel, pedig az elégedetlenség nem csak a technikai fejlődést segítette elő, hanem lelki, sorsbeli, életvezetési akadályokat okozott. Hiszen az elégedetlenség lehet az oka a kapzsiságnak, az önzésnek is.

 Bármilyen életet élünk, bármilyen keresztet cipelünk magunkkal, bármennyire is fájhat az élet, akármilyen mély lehet kétségbeesésünk, soha ne feledjük, hogy mindig lehetnek nálunk súlyosabb gondokkal küszködők. Okozhat fájdalmat egy érzelmi szakítás, de legalább egészségesen élünk. Lehetünk bármilyen betegek, mindig vannak nálunk betegebbek. Elveszíthetjük szeretteinket, de soha nem maradunk teljesen egyedül. Mindig van mellettünk valaki, egy barát, egy rokon.

 A fájdalmat lehet uralni azáltal, hogy megismerjük, és a fájdalom igazi okát felismerve, le tudjuk küzdeni azt. Ha elveszítjük egy hozzánk nagyon közel állót, akkor a fájdalmat csak a saját ’’önzésünk’’ okozza, hisz csak azért fáj az elvesztése, mert már többé nem láthatjuk. Számára talán éppen így jobb, mondjuk egy fájdalmas betegség miatt, vagy már olyan jó lélek volt, hogy már mindent elért az életében, amit el kellet érnie, és most más feladat vár rá következő életében.

"Nem azaz igazi fájdalom, amitől könnyes lesz a szemed, hanem az, amit mosolyogva kell elviselned."

Mivel minden probléma más és más megoldást kíván, hisz egyik sem egyforma, az ember pedig csak a rögzült normái szerint tud viselkedni, a két dolgot csak úgy lehet összeegyeztetni, ha az illető elég magas szintű értelmi képességgel rendelkezik, a probléma megfelelő megoldásához. Ehhez első sorban a probléma igazi gyökerét kell keresnie, és megtalálnia, úgy hogy, a megoldandó feladatot minden oldalról meg kell vizsgálni, és megfelelő kompromisszumot kell létre hozni, az esetleges másik fél érdekeit, kívánságát megértve, elfogadva, és ha kell, a saját érdekei elé helyezve.

"Az élet rövid és nincs soha elég időnk arra, hogy derűssé tegyük azok szívét, akikkel együtt járjuk sötét útját. Siessünk jók lenni!"

 Ha mindenki a másik érdekét is szem előtt tartaná, nem fajulnának a vitás kérdések agresszivitásba, mely a gyengébb értelmi képességekkel bíró ember végső fegyvere az ellenfél meggyőzéséhez. De mivel az embernek alapvető tulajdonsága az önzés, ezért sokszor nem tudják megérteni egymást az emberek, mert csak a saját véleményüket hajlandóak elfogadni, mivel számukra csak az számít. Hányszor megfigyeltem már hogy két ember beszélgetése közben mind a kettő csak a saját történetét meséli a másiknak, aki nem tud teljes figyelmet irányítani a másik felé. Észre vették már, hogy arra a kérdésre: hogy vagy? Igazából nem is kíváncsi az, aki csak illendőségből teszi fel a kérdést, hisz csak azért akar beszélgetni, hogy önmagáról társaloghasson. Hisz az ember személyisége alapvetően önző. Ez is jelzi az emberi természet milyenségét. Egy vitás kérdésben meg tudnánk érteni a másik ember kívánságait, érdekeit, és nem csak a magunk igazát hajtogatnánk, nem lenne annyi feszültség az emberi kapcsolatokban.

„Az egyetlen dolog, ami számít az életben: magadat a második helyre tenni.”