Egy szerepjátékot játszunk tudtunk nélkül. A szerepek már születésünkkor ki van osztva, helytől, körülményektől függően, és mint minden játékot, ezt a darabot is mi irányítjuk, csak az a legnagyobb baj, hogy ezt az irányítást nem tudatosan tesszük, hanem a pillanatnyi célnak megfelelően. A távlati célt, a végeredményt, a darab végét nem érzékeljük. Ezért történhet meg, hogy a pillanatnyi vágyaink miatt negatív hatásokkal vagyunk egymásra, és magunkra. Ezt kellene felismerni, és csak a pozitív hatásokat nyújtani egymás, és a világ felé. A negatív hatásokat ne hagyjuk érvényesülni.

Fel kell emelkedni a külső behatásokon, szinte kívülről kell szemlélni a dolgokat, ez segíthet a negatív behatások kiszűrésében. A szemléletünket úgy kellene kialakítani, hogy a jónak örüljünk, és a rosszról ne vegyünk tudomást, és a bennünk lakozó gonosznak ne engedjük teret.

’’ Vannak olyan helyzetek természetesen, amit az ember nem tud megoldani, mert nem is az a feladat, hogy megoldja, hanem hogy tanuljon belőle. Nagyjából ilyesmi az összes megmagyarázhatatlan sorscsapás és bántalmazás, amit elszenvedünk. Ne feltételezzünk ebben semmilyen gonosz szándékot, vagy büntetést; a karma leginkább egy töltés, aminek ki kell sülnie. Úgy fog kisülni, ahogy a jellege megkívánja. Rossz tehát a kérdés: miért ver engem az Isten? Isten nem foglalkozik az egyes teremtmények verésével, hanem rábízza a világ igazgatását a törvényekre.’’ 

Ha valaki megbánt minket, vagy rosszat követ el ellenünk, az csak egy újabb akadályt jelent, egy újabb megoldandó gond, amiből tanulhatunk, és ez által okosabbak, jobbak legyünk. Az élet másik célja az, hogy a környezetünkre, és a körülöttünk élőkre, pozitívan hassunk, mert ha mi jót és jól cselekszünk másokkal, az hat azokra, és később adott helyzetben ők is pozitívan döntenek, és ezzel az életünk is jobbá lehet, vagyis mi magunk is segíthetünk másoknak, hogy elérhessenek egy magasabb szintre.

 "Az életben elért sikerednek semmi köze nincs ahhoz, hogy mekkora haszonra tettél szert, vagy hogy mit értél el magad számára. Ami számít, hogy másokon mit javítottál."

Az élet harmadik célja, hogy ha majd lelkünk eltávozik, csak jó emlékeket hagyjunk magunk után. Mert ez az emlék lesz később utódaink számára a követendő példa. Ezt csak úgy érhetjük el, ha minden ember felé úgy érzünk, ahogy mi is szeretnénk, hogy érezzenek felénk.

 Azaz ember, aki más nyomorúságán gazdagszik meg, de nincs senki, akin segített volna, mindenkit gyűlöl, és ezért mindenki, aki ismeri, örül, ha nem látja, hiába van meg mindene, mégis céltalan az élete, mert mikor eltávozik, senkinek sem fog hiányozni.

 Ez nem csak a gazdag emberre vonatkozik, hanem azokra is, akik szegények és még zsugoriak is. Erre csak a halál közeledtével jön rá, ahogyan az elkövetet hibáira, és az általa másoknak okozott fájdalomra is, ami, amikor elkövette, még nem volt fontos számára. De ahogy közeledik a számadás, amikor önön magán kell ítéletet mondania, már érzi, hogy a mérleg egyik oldalát túl sok súly terheli, és ez ellen már nem tud tenni.

 Ezt magam is tapasztaltam haldoklók mellet.

A legfontosabb feladatunk  mégis az, hogy önmagunk megismerésén, a karmikus hibáink, és problémáink igazi okainak felismerésén keresztül, megpróbálva jót cselekedni, a rosszat megjavítani, eredjen akár másoktól, vagy magunktól, és ezen keresztül önmagunkat jobbá tenni.