HOGY MIÉRT ÉLÜNK ITT A FÖLDÖN ?
A felelet nagyon bonyolult, ugyanakkor nagyon egyszerű.
Mert nem csak a saját életünknek van értelme, hanem a másokénak is, ami kapcsolódik a többiekéhez is. Az élet értelme?
Életünk során kisebb nagyobb befolyással vagyunk közeli és távolabbi életekre. A sok életvonal olyan, mint egy fonalgombolyag, a szálak erre is és arra is mennek, attól függően a mellettük lévő szál merre engedi őket haladni, vagy mint a föld alatt, a fa gyökere, nem mehet, amerre akar, csak arra, amerre a környezete, és a többi gyökér engedi. Így vagyunk életünkkel, embertársainkkal is.
Jól és sajnos rosszul is hathatnak reánk, és mi hatunk rájuk, és ezzel befolyásoljuk egymást. Az élet igazi értelme az, hogy a körülöttünk élőkkel jól bánjunk, jó irányba tereljük, segítsük őket. Egy szerepjátékot kell játszanunk, amiről nem is tudunk, és ami nincs előre megírva. Nekünk kell gyakorta végszavazni szereplőtársunknak, hogy megfelelő döntést hozzon egy-egy konfliktus helyzetben. Mivel ilyenkor szükség van negatív szereplőre is, ezért léteznek olyan emberek, akik gyakorta okoznak másoknak problémát.
Még nagyobb felelősség terhel minket a gyermekeink felé, hisz nekik mi leszünk a múlt, mi fogjuk meghatározni a jövőjüket.
’’Szeressd felebarátodat, mint ön magadat '' - nem véletlenül adták parancsba az embereknek ezt a törvényt.
Ha megnézzük a világvallásokat, a legtöbb, a szeretet, a jó szándék fontosságáról szól, amit ha megtartanánk, sokkal egyszerűbb és tisztább lenne életünk, melynek végén igazi értelmet nyerne földi létünk. A szeretet egyik megjelenési formája a másik ember szolgálata.
A szolgálaton nem a régi fogalmat értem, hanem azt hogy a saját érdekeinket nem nézve a másik érdekeit, kívánságait szem előtt tartva ő érte teszünk. Az életnek nem lehet célja a gyűlölet, a pusztítás, a rosszakarat, kivéve, ha végcél a káosz megteremtése.
De ha a zűrzavar teremtődik meg, az elpusztítja önmagát.
Ha kapni akarsz, először adnod kell! Aki igazán tud szeretni, az csak vetni akar, aratni sohasem. Az élet mozgató, előrevivő rugója ez: Először adnod kell, hogy kaphass !
|