A SZERETET REMÉNYE
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Innen indulhatsz bármerre
 
Evvel ingyen hivhatsz
 
Menetrendek
 
Térképek
 
Szórakozás
 
Tudomány
 
Gyerekeknek
 
Letöltések
 
Hivatali linkek
 
Telefon
 
Statisztika
Indulás: 2006-08-04
 
Meditációhoz
 
A Lélek halhatatlansága
A Lélek halhatatlansága : BUDDHIZMUS

BUDDHIZMUS

Bár felszabadul a Lélek a Természet s a Változó hatalmától, új születés csíráját hordja, mint a mag.

Krisna elmondja nagyszerű tanításait, amelyek a védikus tudás végső következtetései.

Első tanításában rámutat, hogy az élőlény nem azonos anyagi testével, hanem örök lélek, aki csupán átmenetileg került az anyagi test börtönébe.

Bár Buddha elutasította a védikus szentírások tanításait és a félistenek imádatát, elfogadta a karma törvényének működését. A hindu felfogás szerint mindezt azért tette, hogy jó útra térítse azokat az embereket, akik a Védák bizonyos utasításaira hivatkozva állatokat mészároltak le abból a célból, hogy megehessék azok húsát. Mindezt vallásos áldozat címén cselekedték. Buddha azzal, hogy kétségbe vonta a Védák hitelességét, egyben megkérdőjelezte ezen emberek eldeformálódott vallásos gyakorlatának létjogosultságát is.

Bár Buddha bölcseletei, tagadják Isten és az örök lélek létezését, az erőszak-nélküliség elvének hirdetésével jámborabb, vallásosabb életre ösztönözte a társadalmat. Így, bár a Védák követői elfogadják Buddhát az Úr Visnu megtestesülésének, filozófiai tanításait határozottan elutasítják.

A reinkarnáció az ismétlődő születés és halál folyamata, amely során a lélek életről életre, egyik testből a másikba vándorol, egyszer emberi, másszor pedig állati vagy növényi létformát elfogadva. A reinkarnáció, illetve a lélekvándorlás filozófiája szerint a lélek örökkévaló, míg a fizikai test átmeneti. Ennek megfelelően, amikor valaki meghal, csak durva fizikai teste hal meg, a lelke azonban a karmája szerint egy másik testet kap. Így a karma eredményeképpen az ember megszülethet akár egy gazdag kereskedő családjában vagy éppen egy rovartársadalomban is. A Padma Purána szerint 8 400000 életforma van az univerzumban, amelyek mindegyike a teremtés által jött létre. Evolúciós kialakulásukat nem fogadják el a hindu hagyományok.                                                                                    Úgy tartják, hogy itt az anyagi világban a feltételekhez kötött lélek kerül egyre fejlettebb helyzetbe a különböző testeken keresztül, míg el nem éri az emberi életformát, ahol végre lehetősége van az önmegvalósítás gyakorlására és a felszabadulásra.

 A védikus szentírások szerint, ha valaki elpazarolja az emberi létformát azzal, hogy életét csupán az érzéki élvezetek mámorának adja át, az ismételten rákényszerül az alacsonyabb létformákban való megszületésre.

 A Védák azt tanítják, hogy az anyagi test és ez a világ csupán átmeneti, míg a lélek örök, s eredeti otthona a lelki világ, ahová meg kell próbálnia visszatérni.

Az anyagi létben a lélek testről-testre vándorlását a tettei határozzák meg, melyeket a természet három kötőerejének befolyása alatt végez. 

 
Menü
 
A lélek története
 
A SZERETET REMÉNYE
 
Barátaim
 
Pontos idő
 
Fórum
 
Beszélgetünk?
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal