A Bölcs nem vágyik tisztségekre

A Bölcs és a Szabadság

A Szabadság minden körülmények között a legjobb

Ne fitogtassuk képességeinket

Ne kérkedjünk erényeinkkel

Ne aprózzuk fel a nagy dolgokat

Csak nagy dolgokra függesszük a tekintetünket

A legnagyobb rossz a külsőségekhez való kötöttség

Ne törekedjünk hiábavalóságokra

A Természetes Élet a Boldog Élet

Ha állást kell foglalnia bármiféle filozófiai kérdésben, a taoista szükségképp relativistának s a relativizmus alapján agnosztikusnak is bizonyul. Minden zárt ítélet egyoldalú. Elfogadni a jót és elvetni a rosszat? Egyoldalúság: a Tao jó és rossz is, tehát a rossz is jó és a jó, ha csak ezt fogadjuk el, egyoldalú, tehát rossz. Nagynak tartani egy hegyet, kicsinek egy hajszál hegyét? Hiszen a nagy is kicsi a Mindenséghez képest s a kicsi is nagy a nála kisebbekhez képest. Pontos mérték nincs a világban, mihelyt fontosságot tulajdonítunk egyedi dolgoknak. Ha pedig így áll a dolog, mi a helyes, mi a helytelen, mi az igaz, mi a téves, mi a jó, mi a rossz?

A Tao bölcse ezekre, a kérdésekre csak az ősköd urának lebegésével válaszolhat: “nem tudom, nem tudom”. Nincs abszolút jó és rossz - mindenkinek az a jó, ami a természetének megfelel. Fölösleges talán külön hangsúlyozni, hogy ez nem éppen egyértelmű a teljes relativizmussal, vagy legalább azzal, amit ezen érteni szoktak: mert a “természetes tulajdonságok” adják az igaz mértéket és ahelyett, hogy mindenkinek igaza volna, mert ki-ki azt állíthatja, amit jónak tart, senkinek sincs igaza, aki állít valamit: a természetes tulajdonságok korlátlan bősége adja meg az egyetlen emberi mértéket.

 Talán Potagoras híres tétele sem esett volna annyi megvetésnek áldozatul, ha megmagyarázza, mi is azaz ember, aki minden dolgok mértéke.