A SZERETET REMÉNYE
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Innen indulhatsz bármerre
 
Evvel ingyen hivhatsz
 
Menetrendek
 
Térképek
 
Szórakozás
 
Tudomány
 
Gyerekeknek
 
Letöltések
 
Hivatali linkek
 
Telefon
 
Statisztika
Indulás: 2006-08-04
 
Meditációhoz
 
Szeretet a Vallásban
Szeretet a Vallásban : BUDDHIZMUS

BUDDHIZMUS

Az anyagi létben, a születés és halál körfolyamatában vándorló lélek természetes szerepe, Isten szeretete szunnyadó állapotban van, amit fel kell „ébreszteni”, s fokozatosan kifejleszteni.

Az anyagi létben, a születés és halál körfolyamatában vándorló lélek természetes szerepe, Isten szeretete szunnyadó állapotban van, amit fel kell „ébreszteni”, s fokozatosan kifejleszteni.

Ez léte, vagy ahogy mondják, szíve megtisztításával jár, s ezt a célt szolgálják a különféle lelki folyamatok.

A lelki világban, Isten birodalmában egyedül a szeretet az úr. (Az anyagi világ a lelki világ eltorzult tükörképe, így a tiszta szeretet itt, mint önző, szenvedést okozó kéj nyilvánul meg). A lelki világban a szolgálat szeretetet, a szeretet pedig uralmat jelent. A szeretetben az önfeláldozás önmegvalósítást, az „önmegszűnés” pedig önelégedettséget jelent. A szeretet magába foglalja a kölcsönösséget is: egyik szereplője a másiktól függ; mindegyik úgy érzi, a másik nélkül értelmetlen az élete, s mindegyik szeretetével, szolgálatával próbálja közelebb vonzani magához a másikat.

A bhaktiban az egyik fél a bhakta, a másik maga Isten, aki szeretné hívei szerető szolgálatán keresztül tökéletesebben megvalósítani önmagát. Nagyobb örömet merít abból, ha hívei irányítják, mintha Ő uralkodna felettük.

 Az igazi szeretet nem lehet sem előírt, sem törvényesített, de még csak jóváhagyott sem. Mindez az akarat és ész által korlátolt “szeretetre”, azaz pontosabban arra a gyakorlatra vonatkozik, amely elősegítheti az igazi szeretet kibontakozását. 

 
Menü
 
A lélek története
 
A SZERETET REMÉNYE
 
Barátaim
 
Pontos idő
 
Fórum
 
Beszélgetünk?
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal