- Jaj, apa, ne most beszéljük meg! Hagyj békén.

Így persze újra tele vagyok aggodalommal, mert azt gondolom, nem mondtam el neked mindent, amit szerettem volna, amit el kellett volna mondanom. Emlékszel, amikor beköltöztél a Koleszba? Előtte örökösen az járt az eszemben, mi mindenről kellene még szót váltanunk. A hétköznapokban, az örökös rohanás mellett is jut idő arra, hogy mindent megbeszéljünk. Akkor azonban azt éreztem, maradtak dolgok, amiket nem tanultál még meg, ezért kint az életben bajba kerülhetsz.

Aztán pillanatok alatt elszálltak az itthon töltött napok. Időnként megpróbáltam ugyan beszélni veled, de ezek a próbálkozások szinte soha nem jártak sikerrel. Arra gondoltam, le kellene írnom neked a fontos dolgokat, s majd egyszer előveszed, ha szükségét érzed. Csak azért nem írtam akkor le mégsem, mert sejtettem, hogy jelenleg sem időd, sem lelki békéd nem lesz az általam leírtak olvasgatásához. Így inkább megírtam e könyvet, hátha addig másoknak hasznára lehetek.

Azt remélem, egyszer elolvasod ezt a könyvet.”

A könyvem megszületése előtt sokáig kerestem, kutattam az életünk igazi célját. Aztán lépésről lépésre megértettem, megtaláltam kérdéseimre a választ, amit megpróbáltam papírra vetni. Lassan haladtam az írással, egy-egy kérdést hosszasan megrágtam magamban mire papírra került. Minden gondolatot, logikusan vezettem le, a megfigyeléseim, tapasztalataim alapján.    

Mindezt miért? Nem tudtam belenyugodni, hogy az emberi életnek ne legyen valami magasabb célja.

Nem élhetünk csak úgy értelmetlenül bele a világba, hisz az egész világegyetemben, és benne kis Földünkön, minden-mindennel összefügg. Szerettem volna megtalálni ezeket, az összefüggéseket az emberi lélekkel kapcsolatban. Hiszen mindennek és mindenki létezésének oka van.

De ezt csak úgy érthetjük meg, ha nyitott szemmel, és odafigyeléssel élünk, és ez által tisztában vagyunk az okok mélyebb értelmével. Ezt a mélyebb tartalmat kutattam, és szerettem volna megosztani az olvasóval. Saját életemre visszatekintve, rá kellet döbbennem, a végcélunkat nem kerülhetjük el. Bár azt hisszük sokan, az életünket tudatosan irányítjuk, de ez csak részben igaz. Mivel minden másodpercnek, percnek és órának, minden tettnek, cselekedetnek, szónak, mondatnak, sőt minden gondolatnak következménye van, az ok, amiért abban a pillanatban úgy cselekszünk, ahogy éppen akkor tesszük, belőlünk ered, (és teljesen tudattalan,) azt a személyiségünk, a neveltetésünk irányítja. Ami igazi feladatunk a döntés, hogy merre haladjunk utunkon. Ezt a döntést nekünk kell meghozni, a szabad akaratunk segítségével. De hogy jó döntést hozzunk, szükség van arra, hogy felismerjük, a minket, és a világunkat mozgató törvények összefüggéseit. Ezekre, a törvényszerűségekre szerettem volna rámutatni, hogy megérthessük önmagunk. Sorsunk az, hogy megtanuljunk helyes döntést hozni, és életünk végén megérteni hogy megtanultuk-e a leckét. Létünk során okozunk jót, és rosszat is szeretteinknek, a körülöttünk élő embereknek, evvel sajnos együtt kell élni, mert ezt nem kerülhetjük el.

 „Kivel vagyunk elszámolásban? Rá kell jönnünk, hogy elsősorban önmagunkért felelünk, saját lelkiismeretünknek tartozunk számadással. Belső ügyeinkben nincs külső felelősségre vonás, büntetés vagy jutalom. Magunk ítélünk magunk felett. De ebben az ítélkezésben nem szabad értelmetlenül kegyetlennek lenni magunkhoz - így másokkal is elfogadóbbak tudunk majd lenni.

Meg kell értenünk, hogy cselekedeteink, jellemünk, érzéseink, gondolataink már magukban hordják összes jó és rossz utóhatásukat. Elkerülhetetlenül végigéljük valamennyit. Ezért értelmetlen minden utólagos önkínzás és öntetszelgés: Azzal, hogy el kell vállalnunk viselkedésünk következményeit - már lezárultak a számlák.”

Mivel életünk minden percében hiszünk valamiben; a szerelemben, a szeretet erejében, a vallásban, a boldogság megtalálásában, az egészségben, a pénz hatalmában, ezért hit nélkül nem lehet élni. Minden ember hisz valamiben, még ha tagadja is azt. Ezért kezdtem el foglalkozni a vallással is. Megpróbáltam a vallást logikai úton alátámasztani, és a különbözőségeket megmutatni. Nem akartam senkire sem utalni, ahogy a hittan órákon teszik, de igyekeztem bebizonyítani, hogy a vallás miért szükségszerű.