A SZERETET REMÉNYE
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Innen indulhatsz bármerre
 
Evvel ingyen hivhatsz
 
Menetrendek
 
Térképek
 
Szórakozás
 
Tudomány
 
Gyerekeknek
 
Letöltések
 
Hivatali linkek
 
Telefon
 
Statisztika
Indulás: 2006-08-04
 
Meditációhoz
 
Vallásokról
Vallásokról : BUDDHIZMUS

BUDDHIZMUS

Makkai István  2006.11.14. 19:58

A keleti civilizációk vallásainak alapja, a tudat, hogy tetteiknek mindig következményei vannak.

A keleti civilizációk vallásainak alapja, a tudat, hogy tetteiknek mindig következményei vannak. Itt minden egyén tudta, hogy bűneinek okozata vissza fog rá hatni, a karma miatt. A nyugati kultúra ellentéteként itt az istenek, mint egy apa a gyermekét, bűntetti, vagy jutalmazzák az egyént az életében elkövetett tetteiért. Lehet hogy nem most, vagy a túlvilágon, de a következő életében mindenképpen szembesülnie kell azokkal a cselekedettekkel melyeknek okozatait magával hordja, és csak akkor szabadulhat meg tőlük, ha jóvá teszi saját maga. Nem várhatott felmentést senkitől, éppen ezért ha valamiért rosszat okozott másoknak, igyekezet kijavítani azt. Ebben a társadalomban oly mélyen gyökerezet a Karma lényege, hogy a hit hű ember szinte közömbösen fogadta az életében bekövetkező történéseket.  Elfogadta, mint egy megmásíthatatlan tényt, hogy ennek és annak így kellett történnie. Nem kérdezte nem okolta  Isteneit, hogy miért történt ez vagy az vele. ’’Közömbös’’ volt minden iránt, így más vallások iránt is.

Igaz ugyan, némelyik szent könyvben találkozunk a pokol és a menny leírásával, sőt különös történetekről is olvashatunk, ugyanakkor figyelmeztetnek bennünket arra, hogy mind ezt ne valóságos ténynek, hanem olyan költészetnek fogadjuk el, melynek célja az egyszerű, tudatlan emberek javítása, valamint a gonoszak megfélemlítése. A Bhágavata természetesen ír a karma törvényéről is, vagyis a jelen magatartásunk, illetve cselekedeteink szerint ki szabott jövőbeni jutalomról és büntetésről. E lelki tény mellett minden költői képet úgy ábrázol, mint más művekből kölcsönzött megállapítást, hogy megőrizze azok hagyományait. 

Az anyatermészet magától visszaüt, ha az ember megsérti törvényeit. A büntetés végrehajtása végett maga a természet sugallja az emberi elmének, például az atombomba föltalálását is.

 Az ember azonban oktalan hiúsága folytán azt hiszi, önállóan szövi a terveket. Ostoba módon magáénak hiszi a föltalálás dicsőségét, pedig találmánya nem más, mint a természet büntetése.

Ezt a tényt a Hindu vallásban a Bhagavad-gítá is alátámasztja,    (mely a Krisna hívők szent könyve, )mondván, hogy valójában az anyatermészet (prakrti) végez mindent. Az oktondi emberlény azonban, tanulmányai büszkeségével eltelve, saját magát hiszi teremtőnek. (Miközben lehet hogy a Teremtő maga a Természet, a mindenség. – a szerző.)

 
Menü
 
A lélek története
 
A SZERETET REMÉNYE
 
Barátaim
 
Pontos idő
 
Fórum
 
Beszélgetünk?
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG