Én magam egyszerű ember lévén, csak saját elmémre, olvasmányaimra, és megfigyeléseimre támaszkodtam e könyv megírása során. Az életemre semmilyen felekezet nem volt befolyással, szinte ateista voltam nagyon sokáig, bár volt kapcsolatom a kereszténységgel, még a Bibliát is elolvastam. Sorsom folyamán, mindig utólag visszatekintve értettem meg, hogy soha semmi nem történt velem véletlenül. Nem kötöttek gúzsba tabuk, gyakorta értek olyan felismerések, melyek eredetét nem ismertem. Amíg végül megértettem életem célját, és felismertem az utat, melyen járok.

Véleményem szerint Isten nem más, mint maga a mindenség, a telihold fényessége, a csillagok ragyogása. A napfelkelte, és naplemente szépsége, a hajnal vöröslő színpompája. A természet gyönyörködtető váltakozása, a virágba boruló fák, az ősz színeinek tarkasága. A szél simogatása a hajunkban, a nap sugarainak melegsége a bőrünkön. A hó csillogása a napsütésben. Beethoven szimfóniái, Mozart zenéje. A szeretteink szemén a csillogás, ha ránk néznek. Az átérzés, és megbocsátás, a barátság, és a szeretet szívből jövő érzése. Minden jó érzés, mely nem magunkról, hanem a másik emberről szól. Az odaadás, az áldozathozatal, a másik érdekében. Maga a karmikus körforgás, a lelki fejlődés oka és okozója, mely kikerülhetetlen.

Mindaz, amit ennek ellenkezője okoz, az nem Isten által adott büntetés. Amikor természeti katasztrófák sújtanak civilizációnkra, azt a természettel, és a következményekkel szembeni közömbösség okozza.

 Ha nem tiszteljük, és óvjuk az emberek közötti pozitív érzelmeket, és ennek következményeként bizalmatlanságot, haragot, gyűlöletet, és a magányt kapjuk viszont. Hiába okolunk a magunk által okozott hibákért, és bűnökért valakit, akit egy személyiséggel ruháztunk fel azért, mert nem értettük meg, az ok és okozati összefüggéseket. Azért hogy legyen kihez könyörögnünk, ahelyett, hogy mi magunk tegyünk avégett, hogy minden, és mindenki jobbá váljon.

Azért írtam meg ezt a könyvet, mert szeretném, hogy végre megértené mindenki, ha gondjaink, problémáink vannak, legtöbbször saját magunknak okozzuk azokat, éppen ezért hiába vádolunk másokat, attól semmi sem lesz jobb. Itt az ideje, hogy megértsük, saját magunknak köszönhetünk mindent, jót és rosszat egyaránt.

Mi vagyunk saját sorsunk oka, és okozata.

-Míg saját érdekeinket, vágyainkat, mindenki másénál fontosabbnak tartjuk.    

                                                                                                               -Miként a szellemileg, vagy értelmileg gyengébb egyént kihasználjuk, hogy saját vágyainkat kielégíthessük.  

                                                                                                                  -Ha az érzelmileg kiszolgáltatott egyént kizsigereljük. (anyós-meny, após és veje, kiskorú gyermek, és mostoha szülő).   

                                                                                                         -Ha a testvérek, rokonok, barátok képesek összeveszni, és megszakítani kapcsolataikat a pénz, vagy vagyon miatt.  

                                                                                                         -Míg minden vasárnap elmegy valaki a templomba, meggyón, áldozik, utána átmegy a kocsmába, leissza magát, hazamegy és megveri a családját, vagy rosszindulatúan pletykál valakiről annak háta mögött. 

                                                                                                         -Ameddig mindenkiben csak a rosszat vesszük észre, és nem az érző lényt. 

                                                                                                                             -Ameddig mások feletti hatalmunktól megrészegülünk, és mindent megengedünk magunknak azok rovására. 

                                                                                                         -Miközben saját vágyaink szava fontosabb, mint lelkiismeretünké.                     

Addig ne reménykedjünk, hogy civilizációnk felemelkedik, hisz ami az emberek között tapasztalható, az történik társadalmunkban az országaink között, aminek eredményeként sohasem tudunk egymással békében élni, megszüntetni az éhínséget, a nyomort, a tudatlanságot, a bűnözést, a terrorizmust.

Az első lépést kicsiben kell kezdeni, az egyén szintjén, ezért bárki bármi apró gonoszságot lát, emelje fel szavát ellene.

Valószínűleg lesznek olyanok, akik megharagszanak azért, amit a vallásról, vagy Istenről írtam. Ezektől bocsánatot kérek, azért megkérdezném, ha Isten ellen szóltam volna, vajon engedte volna, hogy mindezt papírra vessem? Talán nem a Mindenható tudtával és akarata szerint történik minden itt a földön? Ez a könyv talán ép az Ő tudtával, és szándékával született.