Létezik egy természeti törvény: semmiből nem lehet valami. Ez a tétel fordítva is igaz valamiből nem lehet semmi. Minden, ami elpusztul, vagy megsemmisül, nem tűnik el nyomtalanul, hanem átváltozik valami mássá. Amikor az ember meghal, a test átalakul szerves anyaggá. És a lélekkel mi történik? Az talán kivétel lehet?   A lélek sem tűnhet el nyomtalanul, hisz az a legnemesebb legcsodálatosabb dolog az egész világon.

Bizonyított tény hogy hipnózis alatt az alanyt vissza lehet vezetni az előző életére. Ez is egyfajta igazolás a lélekvándorlásra. Nézzen magába az olvasó, nincs olyan tulajdonsága, érdeklődési köre, aminek eredetét nem tudja igazolni? Vajon ezeket nem hozhattuk magunkkal?

A lélek olyan, mint a festő palettáján a festék, keverés közben. Egy színnek születik, de a halál felé vezető úton különféle színekkel keveredik el, ami a saját színét is megváltoztatja. Mire eléri mindannyiunk végzete, már egészen másként fest.

Mindannyiunk lelke ilyen. Ha nálunk világosabb,’’tisztább'' színnel találkozunk, mi magunk is kivilágosodunk. Ez igaz lehet ellenkezőleg is. A sötét színek honnan származhatnak? Az a lélekvándorlást alapul véve valószínűleg az előző életében vagy élőlény, vagy növény lehetett.

Életünk lényegében egyfajta bebábozódás. Lelkünk, testünk születésekor bebújik, ’’bebábozódik'' a testbe, az idő teltével, az idő és a sorsunk változása során a lelkünk, a pszichénk átváltozik valami mássá, ami halálunk pillanatában már nem ugyan az, ami születésünkkor. Mint ahogy a hernyóból vagy szép, vagy csúnya lepke lesz. Tehát a földi életünknek talán nem más a célja csak hogy a léleknek helyet adjon addig, amíg az átalakulhat.

Ezért nem kell a haláltól félni, mert az csak a test elmúlása. Ismerjük a természet körforgását, tudjuk hogy semmi sem állandó. Ugyan így van a lelkünkkel is, az is egyfajta körforgásban van, és mindig változik.